Művészi igénnyel fotózott és tördelt süteményeskönyvének bevezetőjéből kiderül, hogy minden a tojáshabos citromtortával kezdődött. Ezzel a hófehér, aranyszínben tündöklő félgömbbel, amihez egyszer volt szerencséje, ám utána hiába kereste Katalónia-szerte. Egy év nyomozati munka után talált rá egy cukrászdában, aminek közelében végül ingatlant vásárolt. A vételben közrejátszott az szomorú tény is, hogy a receptet első kérésre nyilván nem adta ki a szénhidrátszentély személyzete még neki sem. Náray szándékai komolyságát bizonyítandó, törzsvendég lett a tetthelyen, majd amikor ez is kevésnek bizonyult, belengette egy spanyol süteményeskönyv megírását, azzal az ígérettel, hogy a recept előkelő helyen szerepel majd benne. Így már sikerrel járt, és ígéretét megtartva első receptként szerepel a könyvben. Innentől a szerzőé a szó. © Fotó Kaszás Gergely Náray Tamás A sokat hajkurászott recept fekete öves sütögetőknek ajánlott, 3/3-as nehézségi fokozatú. És még ön mondja magáról, hogy hobbista?!
Melyik a legspanyolabb recept benne? A katalán krém, a mallorcai tekercs (Ensaimada), a diós habszelet, továbbá a Todo España címszó alatt szereplő receptek, a churros, a turrón és a roscos, vagyis a gyűrűfánk. Ezeket mindenfelé, Andalúziától Baszkföldig meg lehet találni, még mozgó büfékocsikból is ezeket árulják ünnepekkor. Melyik a saját kedvenc receptje, ami történetesen nem a tojáshabos citromtorta? A joghurtos pite La Riojából, amit mindennap meg lehet enni, olyan könnyű és finom. Emellett a brióskoszorú Murciából, például reggelikre. A torták közül alkalmakra az andalúz csokitorta, illetve a diós-kávés, karamellás Pamplona torta Navarrából. Gyümölcsösök közül az áfonyás pite szintén Navarrából, illetve az almatorta Katalóniából. Legfrissebb könyvében a citromos sütemények dominálnak. A citrom lecsapja az édes ízt, és a kánikulában hűsítően hat. Ilyen megfontolás mentén szerepeltet a könyvben ilyen sokat belőlük? Spanyolországban sok citrom és narancs terem, ez meghatározza a gyakoriságukat itt, bár én magam is szeretem a citromos édességeket, pontosan a savanyú-édes íz ellentétpár miatt.
Előre kellett köszönni, és csak akkor szólni, ha kérdeztek. Anyám és apám nem tanították meg nekem a jó és a rossz fogalmát. Soha nem mondták, hogy viselkedj jól, vagy ha rossz leszel, megbüntetlek. A szüleim nem hitték, hogy megóvhatnak a rám váró nehézségektől. Inkább felkészítettek azok megoldására vagy, ha ez valamiért nem volna lehetséges, az elviselésére. Megmutatták, ha valami baj történt, a sajnálkozás és a hibák keresése helyett gondolkodni érdemes. És ha már mindent megtettem, és mégsem úgy alakult, ahogy szerettem volna, felesleges a sóhajtozás. Elmagyarázták, hogy az értő belenyugvás és a fájdalmas beletörődés között az a különbség, hogy ha az előbbit választom, nem vesztem el az életem fölött az irányítást. Ez pedig, meglátom, mindig reményt ad a folytatáshoz, történjék bármi. Másokról sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező mondataimat kiejteném a számon, vizsgáljam meg, nekem azok hogy esnének.
Nagymamám is sokféle citromos süteményt tudott, és mindig azt mondta, hogy azokat nyugodtan lehet enni, mert nem hizlalnak annyira a citrom miatt. Gondoltam, az öregek már csak tudják… Hogy halad a könyvével, ami arról a 25 évről szól, melyet a divatiparban töltött? A Volt egyszer egy varrodám… kéziratát leadtam, hamarosan megjelenik, és novemberre elkészül a pályafutásomat feldolgozó nagy album. Ez egy színes, igazi művészeti kiadvány lesz, amely a kollekcióktól a bemutatókon át a filmes és színházi munkáimat egyaránt magában foglalja.